A KATALITIKUS ARANYOZÁS ELJÁRÁSA

Az katalitikus aranyozás esetében, nem használunk aranyat, emiatt ez az aranyozás eljárás sokkal olcsóbb. Tulajdonképpen, a katalitikus aranyozás esetében, hasonlóképpen járunk el, mint a foncsorozás kivitelezésekor. Az igazi aranyos csillogás csak nagyon fényes felületen érvényesül igazán, ami fémgőzöléssel érhető el.

Az aranyozás megkezdése előtt, az első munkafázis, akárcsak bármelyik festéses eljárás esetében, a megfelelő felület előkészítés. Ekkor, az aranyozandó felületet aprólékosan megtisztítjuk az idegen anyagoktól, és zsírtalanítjuk. Amennyibe szükséges, a felületi hibákat eltüntetjük, hiszen bármelyik csillogó felület esetében az anyaghibák kiemelődnek. A felület megtisztítását és finomítását követően, az anyagra egy primér réteget hordunk fel, amely a legapróbb felületi egyenetlenségeket is kitölti, de ugyanakkor a következő réteg tapadását is elősegíti. Az aranyozás végső fázisban az aranyozandó tárgyat egy védő lakkréteggel vonjuk be, amelynek kettős feladata van. Egyrészt megvédi az ultrafinom, vékony fémréteget a sérüléstől, másrészről pedig egyféle fényszűrőként működik. Az aranyozás esetében a védőlakk színe sárgás, tehát egyféle sárga fényszűrő, amely a festékréteg által visszavert fényt olyan hullámhosszon szűri, hogy az azonos a valódi arany csillogásával. A védőlakk szűrőképességének változtatásával az aranyozás különböző színárnyalatú lehet, így nem csak sárga, hanem fehéraranyhoz vagy vörösaranyhoz hasonlatos is lehet!

MILYEN TÁRGYAK ESETÉBEN LEHETSÉGES AZ ARANYOZÁS?

Mivel a katalitikus aranyozás esetében nem kell az aranyozandó tárgyat hőhatásnak kitenni, tulajdonképpen bármilyen tárgy aranyozható, még a félkemény anyagból készültek is! Az aranyozás előtt a tárgyakat javítani és felület kezelni is lehet, tehát bármilyen fém, fa, műanyag, kerámia, üveg aranyozható.

NÉHÁNY PÉLDA AZ ARANYOZÁS ALKALMAZÁSI TERÜLETEIRŐL:

  • különböző autó és motoralkatrészek, felnik, műszercsészék, tükörházak, stb;
  • ajándéktárgyak, trófeák, serlegek, érmek;
  • palackok, plexilapok;
  • motoros védősisakok;
  • műalkotások, kiállítási tárgyak.

MEKKORA TÁRGYAK PORFESTÉSÉT VÁLLALJUK?

  • különböző autó és motoralkatrészek, felnik, műszercsészék, tükörházak, stb;
  • ajándéktárgyak, trófeák, serlegek, érmek;
  • palackok, plexilapok;
  • motoros védősisakok;
  • műalkotások, kiállítási tárgyak.

A KATALITIKUS ARANYOZÁS ELŐNYEI MÁS ELJÁRÁSOKKAL SZEMBEN

A katalitikus aranyozás legfontosabb előnyei között az első, az alacsonyabb költség, hiszen nem kell valódi aranyat használni. A másik előnye a katalitikus aranyozásnak az, hogy a folyamat során az aranyozandó felületet nem kell magas hőhatásnak kitenni, így olyan anyagok is aranyozhatóak, amelyek gyúlékonyak, deformációra hajlamosak, vagy egyszerűen megsemmisülnek magas hőmérsékleten (pl. fa, műanyag). Ha az aranyozás galvanikus eljárással történik, akkor csak olyan fémek aranyozhatóak, amelyek egyébként jó elektromos vezetők, tehát számos anyagfajta kizáródik az alkalmazási területről. Az aranyozás során nem használunk veszélyes vagy rákkeltő anyagokat, sem pedig a környezetre ártalmasakat.

AJÁNLATKÉRÉS

Tisztelt Érdeklődő!

A lehető legpontosabb árajánlat elkészítéséhez, kérem írja le a kezelendő tárgy méreteit (hossza, szélessége, mélysége)és ha megoldható csatoljon pár képet is. Ezzel nagyban segíti munkánkat abban hogy a lehető legpontosabb, legjobb árat tudjuk kalkulálni önnek.

A darabokat postán is el tudja juttatni részünkre, ilyen esetben ha elkészültünk a munkával postai úton is juttatjuk vissza az ön által megadott címre!

Kedves érdeklődő.

Cégünk június 22-Július 5. között szabadság miatt Zárva tart.

Telefonos ügyfélszolgálatunk ez idő alatt nem üzemel bármi kérdés merül fel azt a kromsg@gmail.com e-mail címen tudjuk megválaszolni.

Köszönjük türelmüket és bizalmukat.